Augsburg először
Már voltam itt egyszer Augsburgban. Akkor is hideg volt, szürke, egy vékony téli kabát volt rajtam. Pepitamintás, könnyű szövet, a bélése szakadt. Az ég szürke volt, nem repült egyetlen madár sem a macskaköves főtér fölött és mit először eltévedtünk. C. kabátot sem hozott, mert otthon sütött a nap és képtelenségnek tűnt, hogy máshol más idő lehet. Végre találtunk egy parkolóhelyet, leraktuk a kocsit és elindultunk, hogy megtaláljuk az épületet. Csak az utcát tudtuk és, hogy valahol a belvárosban kell, hogy legyen. A járókelők a mi GPS-ünk. De lassú útbaigazítók, pontatlanok, tudatlanok. Elkezdtünk szitkozódni és az idő egyre csak múlt, mi sehol, nem ott, ahova meg voltunk hívva. Valószerűtlenül logikátlan városnak tűnt, hideg, néma, mozdulatlan építkezésekkel, amik rendetlenné tették, emberekkel, akik kapucnik alatt bújtak el és sötét árnyként siettek céljaik felé. Köd és hideg. Semmit nem láttunk Augsburgból, de egyszer csak rábukkantunk az épületre, átvettem egy háromszínű csokrot és egy oklevelet, ittam egy pohár almalevet - még haza is kellett vezetnem - és ettem egy lazacos szendvicset. Valaki autogramot kért tőlem és én jobban izgultam, mint az a nő és nem tudtam, hogyan adjak én autogramot, végül valamit beleírtam a legelső oldalra, szokatlan módon odafirkantottam a nevemet és utána hülyének éreztem magam. Aztán visszasétáltunk az egészen sötét ködben az autóhoz, vacogtunk és azt gondoltuk, hogy ez a világ leghidegebb városa. Sosem jövünk vissza, hacsak nem kapok megint egy díjat.
Augsburg másodszor
És kaptam megint egy díjat és most is itt vagyok és most minden egészen más. A belvárosban napsütés és épületek váltakoznak, bár a macskaköves utcák fölött most sem repülnek madarak. Helyette nénik ülnek ott, műanyagpohárral a kezükben és zacskóba csomagolt ruha a párnájuk és a sok szoknya és énekelnek a pénznek, csalogatják, hogy ugorjon a pohárba. Nagyon szépen énekelnek, megtöltik az egész várost. Ha az egyik utcából kiérsz, a másikban egy másik fejkendős asszony vagy lány folytatja az éneket, senki sem menekülhet. Senki sem dob pénzt a pohárba - azt hiszem az a szép, szomorú ének inkább ijesztő, mint bármi más.
És van karácsonyi vásár is, óriási-hosszú virslikkel, kilógnak a zsemléből kétoldalt, mint egy bot. És van forralt bor és édes, pirított mandula fahéjjal és vannak fiatalok csoportokban, magányos őrültek a forralt boros stand pultjának dőlve és vannak oroszok és olaszok és biztonsági őrök sárga fényvisszverős csíkos sötétkék kabátokban - de gyerekek, azok nincsenek.
Most egy másik épületbe kellett menni. Megint hideg volt, sötét és mi egy belső udvaron tévedtünk egy ajtóból a másikba és egyik mögött sem az a terem volt, amelyiket kerestük. Aztán egy járókelő - egy jó GPS - útbaigazított minket. Utolsó pillanatban érkeztünk ismét, én berohantam a mosdóba, hogy a levegyem a nadrágot és felvegyem a ruhához a harisnyát. Aztán fotók. Kérem álljon így, kérem álljon úgy, kérem nézzen hátra, tartsa a csokrot, tartsa a könyvet, tartsa az oklevelet, tegye le, kicsit összébb. És villám, villám, villám. Hosszú beszédek a szép teremben. Barokk-terem, kétoldalt köralakú kályhák, nagyon szépek, fehérek. A lány 19 éves, aki énekel, de egy operaénekes lakik a torkában és a melleiben. A politikus, aki beszédet tart BMW-t vezet, csipogós kulcsa van és nagy kulcscsomója, nem lehet kihozni a nyugalmából és a kézfogása meleg és száraz. Az enyém hideg, olyan hideg és cseppekben ül ki a tenyeremre az izgalom. Aztán én is felolvasok. Azt gondolom, jól olvasok, ha most látna egy rendező felkérne, hogy játsszak a színdarabjában, mert kellemes a hangom és lehet vele játszani. Ezt gondolom, amikor a szavaimat olvasom a mikrofonokba, amelyek kétoldalról az arcomnak szegeződnek, aztán feltekintek és a tekintetem megakad egy idős nőn. Az első sorban ül és mereven néz engem és én hirtelen megijedek, mert a haláról olvasok és a templomról és az egyházról és látom a néni arcán, hogy minden ráncban ott ül már neki egy darab halál és hirtelen abba akartam hagyni, nehogy a nénit megbántsam. Persze nem hagytam abba, csak megakadtam egy pillanatra. Aztán végül azt mondtam "danke" és az emberek megtapsoltak.
Most sok bort ittam és sok szendvicset ettem, de a lazacos már elfogyott, úgyhogy sonkásat és tojásost. És az emberek jöttek, gratuláltak, örültek, hogy olyan szépen olvastam és hogy a téma ellenére még nevetni is lehetett olykor a szövegen. Igen, mondtam és elmeséltem, hogy ki vagyok és honnan jöttem és, hogy én magyar vagyok, tudják, Dél-Magyarországról, de, hogy én már nem tudom, minek nevezzem magamat, mert nem szeretem a mentalitást, amit otthagytam Magyarországon és, hogy nem tudom, kell-e nekem még arról beszélnem ki vagyok és honnan jöttem. Nincsen megjelent könyvem sem. Nem élek az írásaimból és én ennek nagyon örülök, mert olyan vagyok, mint mindenki más. Mint az utcaseprő és a pincérnő - mert az írónők és írók az egyik legunalmasabb népség. És én nem vagyok unalmas. Aztán elköszöntünk és forralt bort ittunk C.-vel a karácsonyi vásárban, három különböző standnál. És tényleg elkezdett hullani a hó, mintha küldte volna valaki, hogy csodálkozzunk. Csodálkoztunk és kart karba öltve mentünk végig a városon. Az éneklő nénik már hazamentek, az utcán csak "Wurstot" harapdáló, részeg karácsonyi vásáros vendégek sétáltak céltalanul és egy kicsit összecsípték a szemüket, mert a hó egyszer csak előlről jött és többé nem fölülről.
Hotelszobát is kaptunk első éjszaka. Olyan szépet, az ötödik emeleten. Volt neki parkettája és szaunaszaga, pedig a szállodában nincsen szauna. A fürdőszobában meg olyan szag volt, mint anno a M.-éknél, a pótcsaládnál és akkor kicsit megijedtem, hogy ez a szag nem tetszik és jó lenne, ha nem lenne. Volt egy kanapé is a szobában, C. rögtön teleszórta matéval és két ablak is volt és az egyik előtt egy nagy íróasztal és azt gondoltam, hogy nahát, így is lehet élni. A kabátom most dunyha volt és megvarrtam a bélését. De vettem egy másikat is. Gyapjúból, kapucnival, feketét, fehér pontokkal, sokba került - kicsit lelkiismeretfurdalásom van.
Augsburg harmadszor
És ma este megint írónőt játszom. A nevem - különben helytelenül írva - szórólapokon áll. Négyszer: Egyszer pirosan, egyszer átlagosan és kétszer kövéren szedve - mindig rosszul. Kicsit idegesít, mert, ha az ember egyetlen egyszer odanéz rendesen, akkor látja, hogy az "s" mögött ott van még egy "z". Nem tragédia, csak bosszant a közömbösség, a felületesség, ahogy emberek olvasnak. Szóval, ma is írónőt játszom és örülök, mert megfizetik az előadást és így meg tudom bocsátani, hogy áttettek egy egyágyas szobába, ahol a fürdőszoba úgy néz ki, mint egy nagy műanyagdoboz - a hajam, ha bemegyek a szélrózsa minden irányába égnek áll, ill. az arcomra tapad, fuj - és, hogy nincsen parketta és szaunaszag, hanem szürke szőnyeg és fingszag.
Két könyvet kellett volna elolvasnom, senki sem mondta, hogy ki a két másik író. Csak tegnapelőtt tudtam meg: Két író, akinek wikipédiában cikke van több nyelven és a díjlistájuk hosszabb, mint az én életrajzom. Egy könyvet sikerült elolvasnom - nem az én műfajom. A másikat elkezdtem. Önéletrajzi, naplószerű, egy nőről szól, aki egy kis, svájci hegyifaluba költözik, ahol újlatin nyelvet beszélnek. Ez már tetszik, bár olyan, mint egy hosszú riport. Néha fellengzős. De az nem baj. Egy kocsmában olvastam tegnap, jó bort ittam, ettem is egy jót, dőzsöltem és közben az öreg bácsit néztem, aki az L-alakú pult másik oldalán ült. Kalapban, kabátban. Csütörtökön 70 éves lesz - "Schnapszahl", snapszszám, mondta és fogta a kövér borospohár vékony lábát. Hosszú ujjai voltak, hosszú körmei és egy gyűrű a bal kezén, mégis egy 46 éves "lányról" beszélt - a lány megakarja ajándékozni, de az öreg nem akarja. Morog - a pultoslány megdorgálja. Furcsa. Magamra gondolok, hogy én is egy ilyen pultoslány vagyok és én nem vagyok barátja egyetlen vendégnek sem. De a másik oldalról, ha vendég vagyok azt érzem, mégiscsak barátok a pultosok, mert kapok sütit, meghívnak egy "Pfeffi"-re (valami rikítózöld mentolos rövid) és útbaigazítanak, hogy rendesen hazataláljak. Micsoda álvilág. Sajnálom az öreget, mert ezek nem a barátai és én is inkább fizetek gyorsan, hogy még éjfél előtt visszaérjek a hotelszobába.
