Húz

Múltam a testemre tapadó hideg zuhanyfüggöny. 

Egy a lelkemnek mattot adó sötét király. 

Szőke hajban a az ősz szál.

Nyitott szemben a kölyökcsipa. 

Múltam az a zuhanyfüggönyt mozgató sötét király, 

akire csodák már nem várnak, 

akinek a sárkányai már kihaltak, 

akinek a királynéja fogatlan és csúnya, 

akinek tiszta lapján már hely nincsen, 

akinek csak kisbetűket ád az Isten. 

Lefűzött dokumentum a poros irodában, 

kávézaccos arc a gyászhirdetések rovatában,

elhízott kényelem egy szikkadt testben.

Hogyha leteszem, visszatapad, hogyha kihívom elszalad.

Egy egyszerű szitoktól sápadt lesz az arca, 

kéri, de nem lehet neki a földben elbújnia. 

Mert az köhög és kiköpi és elveti és beveti és elcsúszik és kiszalad és ennyi volt. 

Múltam az előhívásra alkalmatlan barna negatívum.

Egy kép, ami láthatatlanul is ott csüng a falamon, az ágyam felett, erőszakosan őrzi álmom és félek az éjszakától, mert a sötét király nem az enyém, én nem kértem és nem rendeltem. A sötét király a nyakamba akaszkodó, súlyos gránit. Húz a szaladó folyó medrébe és én tehetetlenül nézek a szemébe, hogy ezt most miért kellett...