 |
| Az élet öt percben |
lelkesületlenségemet
bársony az este mint nyakadnál
ahol megtörnek az ívek
nem látszanak még rajtunk az évek
és csodállak hogy így szeretsz
persze magadtól is szépnek látlak
ahogy ülünk és nem mozdul
semmi csak a kosz zavar
aztán rendet teszek mégis
fejben agyban testben hogy
ha még lehet majd ennél is
jobban szerethesselek és legyen
még sok ezer öt ilyen perc
amikor mindennél nagyobbra
egészre nősz így részem leszel
bennem és azon versenyzünk majd
melyikünk a kisebb és
maradunk ketten
legyőzhetetlen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése